Szakmai kiránduláson voltunk Pozsonyban
garten studio
2025-06-16 11:43:08
A napot Szlovákia legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Auparkban kezdtük, ahol egy kellemes reggeli után megnéztük a frissen telepített külső zöldfalat és irodakertet.
A következő állomása a túránknak a Nivy Center innovatív tetőkertjéhez vezetett, amely jó példa a fenntartható városi zöldfelületek és a közösségi funkciók ötvözésének. Mivel egyre gyakoribb a tetőkert tervezés a szakmánkban, (akár földszinten is) így ötleteket meríthettünk a 2007-ben átadott bevásárlóközpont tetején kialakított játszótérrel, futókörrel, veteményeskerttel, grill terasszal pihenő résszel bővített tetőterasz kialakításából.
Meglátogattuk szomszédos Zaha Hadid által tervezett tornyokat övező parkot is, mely különleges formavilágával és anyaghasználatával inspiráló élményt nyújtott.
A városi séta során eljutottunk a Szabadságtérre, ahol a monumentális tér közepén áll Pozsony legnagyobb szökőkútja, a szlávok jelképét szimbolizáló hársfa virág szoborral. A tér építészete a szocializmus letűnt idejét idézi fel.
Egy bőséges ebéd és fagyizás után felmentünk a Pozsonyi várba, ahol a 2016-ban felújított, Mária Terézia számára tervezett kertépítész rajzain alapuló barokk kertet is bejárhattuk. Az út során értékes szakmai tapasztalatokat szereztünk, és új inspirációkkal gazdagodtunk a jövőbeli munkáinkhoz.